Hideg téléjszakában
Áll a honvéd az állásban 
Lövészárok rideg, sivár 
Oda még a meleg se jár.  
 

Bezzeg amott vígan vannak, 
A tiszt urak vígan mulatoznak. 
Fehér kenyér, rum és egyéb, 
Borból, nőből sosem elég. 

Amott távol robbanások, 
Bomba, golyó, tűz, és átok. 
Szörnyűséggel hull az áldás, 
Halálhörgés és sikoltás. 

Fél láb, fél kéz és sok átok. 
Találat ért lövészárkot. 
Szanitécek serénykednek, 
Hordják a sok sebesültet. 

Orosz földet vér áztatja, 
Magyar honvéd öklét rázza. 
Magyar haza, édes haza 
Látlak-e én még valaha? 

Zimankósan fúj már a szél, 
Havat hord a szemem közé, 
Kezem, lábam már megfagyott 
Köpenyem is rég elhagyott 

Lábam be van bugyolálva, 
Társam is az öklét rázza. 
Orosz földnek hideg tája 
Szívünk mélyébe van zárva. 

Miért kell nekünk itt harcolni, 
Családunktól távollenni? 
Miért ontjuk egymás vérét, 
Kinek haszon e-szörnyűség? 

Miért kellett soknak halni, 
Don-kanyarban elpusztulni? 
Miért kellett ennyi hadirokkant 
Hadiözvegy, hadi árva. 

Magyar honvéd, nyugodj békén! 
Messze ott a Don vidékén. 
Hozzád száll a gondolatunk, 
Elfeledni sosem fogunk.