Vámosgyörkön és Jászárokszálláson két napja kihagyás nélkül dolgoznak emberfeletti erőbedobással a vidékről érkezett gárdisták és jobbikosok.

Megjelent a polgármester is, hulla részegen.

Az egyik rendőr néhány zsákot elcipel, de csak akkor, ha társai nem látják.

Kint van egy kék esőkabátos műszaki vezetőnek mondott bajszos férfi, aki első ránézésre többet ért az unokáihoz, mint a gátépítéshez.

Délutánra elfogy a homokzsák. Egy órán keresztül várakozunk a homokdomb mellett. Nem jön. Nagy sokára érkezik újabb ezer darab üres zsák, amit gyorsan meg kell tölteni, mert emelkedik a vízszint.

Láncban adogatjuk a homokzsákokat. Harmincból huszonkettő gárdista. Gyűlöletkeltő, kirekesztő, szélsőséges. Fasiszta. A huszonharmadik egy cigány férfi. Kapja a zsákot az egyik bajtárstól, és adja tovább a

másiknak.Kétszáz homokzsák már elállja az elvezető cső útját, megérkezik a katasztrófavédelem fejese. Nincs szükség ránk, de annál inkább a szomszédos Jászárokszálláson, ahol katasztrofális a helyzet. Autóba pattanunk, és már ott is vagyunk. Már az úttesten csorog a víz. A jelzőtábla is vízben áll. Az út szélén egy szivattyú, tíz-tizenöt ember, és egy hatalmas homokdomb. Tömik a zsákokat és rakják egymásra. Jön a víz. Továbbgurulunk, óvatosan a sok ember között. Oroszlános mellények, ejtőernyős sapkák, saras terepruhák. Kétoldalt autók sorakoznak. Nem helybéliek, vidékiek. Némelyiken zászló, piros-fehér-piros... (Piszkos nyilasok, pfúj, hogy képzelik...) Majd' minden autón nagy Magyarország-matrica. Kiszállunk, és tömjük a zsákokat. Néhány óra alatt bejárjuk a szűkebb környéket. Az úttól balra minden víz alatt áll. Minden. Ahogy beljebb megyek, már bokáig ér a víz.

Az első keresztutcánál már térdig és a sáros víz. Két lépéssel odébb a sodrás majd'elvisz, belefolyik a jéghideg víz a csizmámba. Megyek tovább. Balról egy idős házaspár vödörrel meri ki a szobából a vizet, ami már a combomig ér. Az úttest közepén megyek, de nem tudom, hol a járda, hol a kanális. Vigyáznom kell, nehogy elmerüljek. Annyira magas a víz, hogy visszafordulok a többiekhez. Falubeliekkel találkozom, derékig vizesek. Váltok velük néhány szót, aztán haladok vissza.

Ja, hogy miért nem dolgozom?

Mert nincs homokzsák.

Előfordul az ilyen - gondolja az ember - bár ölben kellett kimenekíteni az idős embereket a helyenként méteres vízből, de a legprofibb árvízvédelembe is csúszhat némi hiba, hisz emberek vagyunk. Persze, belefér. De már fél órája nem történik semmi. Egy helybéli kerékpárral gázol át a térdig érő vízen. Már egy órája nincs zsák. Várunk.

Egy férfi a kocsma felől kanyarodik a víz alatti utcába, és vulgáris szavakkal szidalmazza az ácsorgó bajtársakat, hogy mi a f*szért nem dolgoznak. Hát hogyan, ha nincsen homokzsák? Kérdik tőle. Nem várja meg a választ, káromkodva továbbsiet. Be a vízbe.

Több mint két órája várakozunk a homokzsákokra, de hiába. A polgármestert keresik sokan, de ő a hivatalban "intézkedik". Mi nem láttuk egyszer sem, de mondták, hogy járt már kint kétszer is, öltönyben mérte föl a helyzetet.

A falu közepén rendőrök terelik a forgalmat. Kint van egy kamerás is, a Jobbik Tv operatőre. A rendőr idegesen rámordul, hogy nem kéne a kollégákat fölvenni. (Én is szégyellném a szűztiszta ruhámat a talpig saras emberek között...) Fehér jobbikos széldzsekim már nyakig sáros, csizmámban bokáig áll a hideg víz, egyik kezemen felszakadt a bőr, vérzik kissé. Fölidegesített a rendőr, oda is szóltam neki: "azt vesz, amit akar, nem tilos". Erre visszaszól, hogy inkább lapátolnám a zsákba a homokot.... A gárda főkapitány-helyettese áll közénk, úgy tessékel el onnan. "Hagyjad, nem érdemes vitatkozni, menjünk" - mondja szelíden és elindulunk vissza, a többiekhez. Még hallom, amint morog a rendőr félhangosan: "van nekem elég bajom, a sok marhát irányítani itt egész nap..." És megsajnálom. Szegény. Áll az út közepén és tereli a forgalmat, miközben száz ember térdig áll a saras vízben és kézről-kézre adogatják a húszkilós zsákokat.